Vissza a főoldalra  
 
 
 
   Keresés  
KüldetésünkGalériaSzavazás
Híreink
 
 
Egyéb problémákon is segít a vasútfejlesztés
Készülhet az új alagút a Naszály úton
2013.04.22.
Egy 2005-ös kormányhatározat indította el azt az elővárosi vasúti közlekedés megújítását célzó projektet, melynek keretében hamarosan megkezdődhet a váci állomás átépítése. Ennek keretében új aluljáró is épülni fog a Belváros és Deákvár összekötésére, köszönhetően az előző ciklusok városvezetőinek és a tervezési munkákat kiemelt figyelemmel kísérő korábbi főépítésznek és főmérnöknek.

Miután a tavaly januárban (!), a kivitelezésre indított közbeszerzés nemrég eredményes lett,  hamarosan megkezdődhet a váci vasútállomás teljes átépítése. Ez nem csupán egy új, biztonságosabb és kiszámíthatóbb vasúti közlekedést fog eredményezni városunk polgárai számára, hanem évtizedes, a vasúttól részben elkülönülő problémákra is megoldást fog adni. Így például, a közel négyszáz új parkoló építése (melyek részben a deákvári, részben a belvárosi oldalon lesznek) jelentősen enyhítheti a Belváros parkolási gondjait. Tán a legjelentősebb lokális közlekedési fejlesztés a Naszály (volt Temető) úti aluljáró átépítése, amely az eddigi egysávos helyett 2x1 sávos lesz. Mellette és elkülönülve egy új kerékpáros-gyalogos aluljáró fog épülni.

A kivitelezés összköltsége megközelíti a 19 milliárd forintot. A munkákkal a nyertes konzorciumnak (melynek tagja a Közgép Zrt.) 2015. nyarára kell elkészülnie.

Várakozás a Temető úti aluljárónál, 1995-ben.   2015-ben lesz új alagút.

 

Út a kivitelezésig

Közel egy évtizede kezdték meg a komolyabb munkákat a minisztériumokban az elővárosi vasúti közlekedés megújítása érdekében. Az első jelentős kormányhatározat 2005-ben született, amely az előkészítő munkákra 2,3 milliárd forintot biztosított, még csak hazai forrásokból. Majd — már döntően európai uniós forrásokból — a Gyurcsány- és Bajnai-kabinetek több mint kétszáz milliárd forintnak megfelelő eurót biztosítottak a vasúti fejlesztésekre, ezen belül az elővárosi közlekedés megújítására. Ezen fejlesztések részeként újult meg nemrégiben a Székesfehérvár-Budapest szakasz, kezdődött meg az Esztergom-Budapest pálya felújítása, és újulhat meg a váci állomás, később pedig a Rákosrendező-Újpest szakasz is.

Váciak a tervezésben

„Nem volt egyszerű eljutni odáig, hogy a váci állomás megújításakor a belvárosi közúti közlekedés is nyertese lehessen a beruházásnak.” — emlékezik vissza a hosszú éveken át tartó tárgyalásokra a lokálpatrióta Makrai Zsolt. Az előző ciklus volt önkormányzati képviselője (aki „civilben” közlekedésmérnök) hosszú éveken át tagja volt a helyi városfejlesztési bizottságnak és a Közlekedési Munkacsoportnak is, amelyekben számos vasútfejlesztési problémát tárgyaltak át, keresve a megoldásokat.

Makrai Zsolt (képünkön) szerint az, hogy nem csak a vasút jogos, de mégiscsak önös érdekei lettek figyelembe véve a tervezésnél, az főleg a korábbi főépítésznek, Philipp Frigyesnek köszönhető, aki minden mozzanatát figyelte a tervezésnek, és bizonyos kérdésekben nem engedett. A volt képviselő szerint ilyen volt az állomás két oldalán kialakítandó kellő számú parkolóhely, és tán a legfontosabb, a 2x1 sávos közúti, és a külön gyalogosforgalomra elkülönített aluljáró kérdése is.

Egy másik lokálpatrióta, Schenk Lajos szerint (aki szintén tagja volt a tervek készültekor az azokról döntő bizottságnak), a főépítész és a főmérnök még arra is figyeltek, hogy például kivetessék a Király Endre Ipari Szakképző Iskola területéről a majdnem ott felejtett felsővezeték-tartó oszlopokat.

Mint Schenk Lajos elmondta, nem csak az árvízvédelmi mű, hanem a hamarosan kivitelezési szakba jutó váci vasúti korszerűsítés is jó példája annak, hogy a ciklusokon átnyúló tervezéssel majd kivitelezéssel, lehet olyan terveket megvalósítani, amelyek a váciak életminőségén jelentősen javíthatnak. Schenk szerint ideje lenne, ha ezt a mai városvezetés is belátná, és alkalmas városházi szakemberekkel, továbbá már kész tervekkel várnák a 2014-es önkormányzati választást.

 

Az első zónázó

Közel kilenc éve járnak zónázó vonatok a MÁV elővárosi vonalain. Az ország első ilyen, menetrend szerint közlekedő szerelvényét 2003. augusztus 30-án üdvözölhettük Vácon. A reggel hat óra után néhány perccel begördülő szerelvény első utasát (a 4-ből!!!), Termann Zsolt informatikust a város alpolgármestere, Ferjancsics László köszöntötte, átadva neki a város ajándékát, egy háromhónapos bérletet.

 

Vissza az ÖSSZES HÍR oldalra

Vissza az előző oldalra
 
   
 
Figyelmébe ajánljuk
Repült Vác alpolgármestere – közel millióért, luxusban
Miután megszavazta az önköltséges utazást közpénzen, busines classon utazott Japánba Mokánszky Zoltán
Tovább...
Mely képviselők randalíroztak???
Nyílt levél a kormánypártiak részére
Tovább...
Kamu volt a váci híd ígérete
Még nőhet is a Gödöllői út terhelése
Tovább...
 
             
Kapcsolat | Felhasználási feltételek
A Vácért Lokálpatrióta Egyesület hivatalos honlapja. Minden jog fenntartva. Copyright © 2011